A fáklyák az emberiség legrégebbi hordozható fényforrásai közé tartoznak. Amikor a tűzijátékok eredetéről beszélünk, legtöbbször a kínai gyökerekere és az égbolton hang kíséretében durranó puskaporra gondolunk, azonban ez a pirotechnika már sokkal korábban mindennapos volt az emberi társadalmakban és közösségekben.

Az egyik legmodernebb formája a legkülönbözőbb színekben, hosszú perceken át menő színárnyalatokban égő bengáli fáklya, amit azonosíthatunk egy fociszurkolói rajongással vagy életmentő funkciókkal vészhelyzet esetén. Meghatározhatjuk valamilyen közösségi erő szimbólumaként, mely az adott pillanatban és a későbbi fotókon, videófelvételeken is meghatározó tud maradni, vagy csak egyszerűen egy sötét terület megvilágítására alkalmas eszköz, miközben a fénye kompakt és hordozható marad.

Szórakozás, demonstrált erő és hasznos funkciók – ezeket a feladatokat ma mind ellátja egy jól választott bengáli fáklya, de mégis milyen régóta társítjuk ezeket a szerepeket a tűz hordozható formáihoz?

 

Az első égő fáklyák

A történelemről szerzett jelenlegi ismereteink szerint az emberiség technológiai és kulturális törzsfejlődésének egyik legfontosabb momentuma volt, amikor képesek lettünk mesterségesen tüzet előállítani. A felcsapó lángoknak azonban nem csak a hőtermelő hatása volt fontos a test melegének megőrzéséhez és az ételek elkészítéséhez. Biztonságot és tájékozódást tettek lehetővé a vadak elriasztásával és a távolról azonosítható iránymutatással, így nagyon gyorsan a családok, közösségek szimbóluma lett. Ezt a funkcióját a mai napig tartja: a viktoriánus korban játszódó amerikai és európai filmekből még ismerős lehet, hogy a „nappali” családi helység központi eleme sokáig nem a TV, hanem egy kandalló volt, a tábortüzek pedig ma is szabadtéri programok központi helyét jelentik.

Nem tudjuk, hogy pontosan mikor, de már az ősidőkben megszületett az igény arra, hogy a tüzek kompakt, hordozható formában is elérhetők legyenek. A sötét, veszedelmes barlangokba beköltözött emberek számára kulcsszerepet játszhatott a fény, ezért egy vastagabb bot, faág végén próbálták meg azt magukkal vinni.

Hogy hogyan éghet sokáig egy fáklya? A fémporokban rejlő lehetőséget még aligha sejtették akkoriban a kőkorszaki emberek. Az elejtett állatok zsírjában és a fákból kicsorduló gyantákban viszont olyan anyagokat fedeztek fel, melyekkel ha bevonták egy rönk végét, a lángok sokkal tartósabbak és koncentráltabbak maradtak.

Az ősember pirotechnikájában az égéshez szükséges oxidációért így a szabad levegő, az égőhető anyagért pedig klasszikus szénhidrogén vegyületek feleltek, melyek 5-30 percen át lehettek képesek fenntartani és koncentrált ponton tartani az égést.

Hogy mik voltak a hátrányai? Ezek a primitív, kezdetleges fáklyák erős füsttel kellett, hogy égjenek. A Szikrák, parazsak lepattoghattak róla más felületekre. Az égése instasbil volt, a fényereje viszonylag gyenge. Az égett, elhasználódott faágakat pedig később már nem, vagy csak alacsony hatásfokkal lehetett újra hasznosítani.

A tűz megszelídítésének hajnalán ez a technológia szakrális jelentőséggel bírt, egészen az ókorig szertartások és temetkezési rítusok részét is képezték a fáklyával vitt lángok. Talán ennek nyomait őrzik az egyes hagyományőrző bennszülött törzsek rítusai, ahol szószerint a tűzzel játszanak a bátorság, az erőpróba szimbólumaként, ami már egyfajta szórakoztató funkcióba is átlép.

 

A fáklya, mint az erőmutatás szimbóluma

A fáklyák eredete a feltárt leletek alapján több tízezer, feltételezések szerint viszont akár több százezer éves múltra tekint vissza. Ahogy minden eszköz, valamint a közösségek szerveződése generációról generációra kifinomultabb lett, a fáklyák mögött rejlő pirotechnika is ezekkel egy fejlődött. Az ókori egyiptomi, mezopotámiai és görög civilizációkban, valamint a Római Birodalomban a fáklyák egyaránt fontos szerepet töltöttek be. A kiépülő települések és a hadi technika fejlődése magával hozta a hordozható tűz technológiájának fejlődését.

Az állati zsírokat felváltották az olajban átitatott rongyok, a kátrány, a fáklyafej kialakítása pedig fokozatosan többrétegű lett. Az olívaolaj és a bitumen hasznos anyagoknak bizonyultak a korszerűbb fáklyák gyújtásakor, ráadásul akár 2 órán át képesek voltak a koncentrált égésre.

Ezeknek a korabeli fáklyáknak is megvoltak a hátrányai: erős mérgező füstöt termeltek, a kátrány pedig csöpöghetett. Maga a fáklya pedig egyre nehezebbé vált.

A középkorban ez a technológia megmaradt, az anyagok használata viszont kifinomultabb lett. A kátrány mellett opció lett a viasz és a faggyú. A lángokat fémszerkezet, kosaras fáklyafej kezdte kordában tartani, a fáklyák pedig szélállóbbak lettek. A várak és városok kiemelt fényforrásai lettek.

Ahogy a tűz irányítása megszokottá vált, a lángok megszelídítéséhez fokozatosan egy magabiztosság is társult. Ez a magabiztosság pedig ott volt minden lázadásban és összefogásban, amikor a közösségek már nem egy-egy központi láng felé szerveződtek, de mindenki maga vihette annak egy szeletét, miközben az irányított tűz veszélyei természetesen mindenki számára ismertek voltak.

A fáklyák ma is feltűnnek tüntetések és demonstrációk alatt. A bengáli fáklyák ugyanezt a közösséget összetartó szimbolikát jelenítik meg a tömegben.

 

Égő fáklyák a sportban és szórakozásban

A pirotechnika azonban már ekkor sem csak a konfliktusok sajátja, már az ókorban összekapcsolódott a szórakozással. Sőt, a fáklya mint szórakoztató pirotechnika kifejezetten a sporttal fonódott össze. Mi másra gondolhatnánk, mint az olimpiai lángra? Erre az ókori momentumra emlékeztet a nyári olimpiai játékok fáklyás váltófutása.

A fáklyán égő tűz az erőt, az isteni védelmet, az emberi kitartást és az összetartozást testesíti meg. A görögök számára ez volt az istenek ajándéka és az élet energiájának, tisztatáságnak a jelképe. Az olimpia akkoriban egyfajta vallási szertartás szerepét is betöltötte. Az olimpiai lángnak pedig egyre kifinomultabbnak kellett lennie, hiszen a tüzének szélben, esőben, hidegben és magaslatokban sem volt szabad kihunynia. Azt tudtad, hogy a modernkori olimpiai láng rítusát, ahogy ma ismerjük, 1928-ban Amszterdamban teremtették meg? Jelentőségéhez pedig a folytonosság, a béke és a nemzetközi kapcsolatok társultak.

A szimbolikus bengáli tüzek egykor a stadionokat világították be látványelemként, ma azonban a használatukat sajnos szigorú szabályok korlátozzák. Ugyanakkor a mai napig összefonódnak a sporttal a futballstadiontól a meccs utáni közös örömünnepig. A bengáli fáklyák a magyar focirajongók egyik kedvelt szórakoztató pirotechnikája. Sokféle színben rendelhető bengáli fáklya, így könnyű a kedvenc csapat színeihez igazítani a látványt. A szurkolói koreográfiának szerves részei, és nem csak az ultracsoportok körében. Az égő bengáli fáklya a szenvedély metaforája, a szurkolói identitás kifejezője.

 

Mi a bengáli fáklya, és hogyan működik?

A bengáli fáklyák különlegességét és fejlettségét a kémiai tudás adja. Oxidálószert, fémporokat és éghető vegyületek komplex, finom keverékét egyaránt tartalmazzák. Égésük szabályozott. A legszimbolikusabb a vörös lángú bengáli fáklya, mely stroncium vegyületeket tartalmaz. Bárium, réz, magnézium és nátrium használatával azonban a zöld, kék, fehér és sárga színeket is jól elő tudják állítani a szakképzett tűzijátékkészítők és erre szakosodott pirotechnikai szakemberek.

A bengáli meghatározás utal arra, hogy ennek a modern fáklyának az eredete is Ázsiához, azon belül Kínához kapcsolódik, ahol akkoriban a puskapor további felhasználási módjaival kísérleteztek. Európába kerülve aztán katonai jelzőeszközként, színházi látványelemként és ünnepi látványosságként kezdte karrierjét – főleg a 18-19. században vált elterjedté. A védelem szempontjából kiváló vadriasztó hatása volt, az ellenségre pedig pszichológiai hatást gyakorolt. A hangulatkeltést a színházi előadások, attrakciók is hasznosították: pokoltüzet, csatát és mágikus jeleneteket tettek tökéletessé a fényével. Sőt, a bengáli fáklya sokáig még a filmiparban is sztenderd kellék maradt a forgatásokon.

Egy bengáli fáklya 1000-1600 Celsius-fokon ég, ezért a használatuk során mint minden pirotechnikai eszköznél, körültekintőnek kell lenni. Összehasonlításképp egy hagyományos gyertya égése megközelítőleg 1000 °C.

Gyújtás után először az oxidálószer oxigént szabadít fel, majd az üzemanyag égni kezd. A fémionok gerjedni kezdenek és erős fényt bocsátanak ki.

 

Mire jó a bengáli fáklya?

A bengáli fáklya szorosan kapcsolódik a sporteseményekhez, ugyanakkor napjainkban is bevett fontos biztonsági eszközök a jelzéshez, például a hajózásban, hegymászásban és mentésben. Fontos jellemzője, hogy mivel saját oxidálószerrel rendelkezik, akár a víz alatt is képes égni, ezért a búvárok számára sem ismeretlen világító eszköz.

Sporteseményeken az eltérő szabályozások miatt ma már inkább déli és balkáni országokban látható a szurkolók kezében, míg máshol a csapatot büntethetik meg retorzióként a stadionban történő használatukért. A műsor részété képező tervezett stadionshowk elemeiként viszont ma is gyakran jelen vannak, továbbá a meccs utáni örömünnep részét képezhetik a falakon kívül.

 

A hajózásban a legkisebb vitorlástól az óceánjárókig fontos kellék, mivel pozíciójelzésre, segélykérésre és éjszakai láthatóság növelésére használatos.

A bengáli fáklya fénye – és legfőképp a vörös annyira intenzív, hogy akár ködös, hóviharos időben is érzékelhető, ezért hegyi mentés során is használják. A földi csapatoknak tájékozódást, a pilótáknak, helikoptereknek pedig leszállózónát jelölnek. Kisebb formában túlélőkészletek részét is képezik.

A hadászatban pozíciójelzésre, éjszakai koordinálásra és mentési pontok kijelölésére használják – ezt a funkciót akár videójátékokból is jól ismerhetjük, például ejtőernyős ugrások és különböző küldetések során egy-egy modernkorban játszódó Call of Duty, Battlefield, Fortnite vagy GTA Online játékban gyakran találkozunk flare-rel.

 

A filmiparban a bengáli fáklyák helyét már nagyrészt átvették a számítógépes vizuális effektek, de élő eseményeken még továbbra is jelen vannak szórakoztató látványelemként. Akciófilmekben, történelmi jelenetekben drámai fényt, intenzív színeket és füstös atmoszférát keltenek, ami élőben és képernyőkön nézve egyaránt hatásosak tudnak lenni.

 

Hogyan használd biztonságosan a bengáli fáklyákat?

A bengáli fáklyák használata már több évszázados múltra tekintenek vissza. Használatuk bevett, de természetesen itt is fontos betartanod néhány biztonsági előírást.

A legfontosabb szabály, hogy a bengáli fáklyákat soha ne zárt térben gyújtsd meg. Ezek a szórakoztató pirotechnikai eszközök arra lettek tervezve, hogy a szabadban árasszanak minél nagyobb fényt. Zárt térben könnyen elvonhatják az oxigént.

Mindig tarts távolságot magadtól és a melletted állóktól, mivel a kipattanó szikrák a ruhát, hajat, száraz anyagokat meggyújthatják.

Ahogy a Napra, izzókra és minden fényforrásra igaz, a bengáli fáklya lángja is erősen fényes, ezért ne nézz közvetlen közelről a fényébe a szemkárosodás és látászavarok elkerülése érdekében.

A bengáli tűz szükség homokkal és porral egyaránt oltható.